Nagyköveti kettős mérce – ki démonizálja a kisebbségeket?

2025. június 16. 17:11

Ez a kéretlen kioktatás valamiféle érv vagy bizonyíték az Orbán-kabinet hibáira.

2025. június 16. 17:11
null
Ungváry Zsolt
Vasárnap.hu

„Érdekes – vagy szinte már nem is az, mert évtizedek óta együtt élünk vele –, hogy magyar nyelvű, látszatra magyar médiumok (újság, rádió- és tévécsatorna, internetes portál) lekezelően, gúnyosan, ellenségesen beszél mindarról, ami a magyarsággal kapcsolatos, és kéjesen hivatkozik olyan politikusokra, közéleti szereplőkre, médiumokra, amelyek valamilyen módon belénk rúgnak. Számos ilyen, jó eséllyel külföldi pénzből (is) fenntartott orgánum létezik, tartalmaik úgyszólván bizonyítékként szolgálnak a fenti gyanúra.

Például a 444-en volt olvasható egy rövid kis beszámoló a brit nagykövetségen tartott ünnepségről, ami III. Károly születésnapjáról emlékezett meg, de – legalábbis az ellenzéki portál tálalásában – a távozó nagykövet ezt arra használta fel, hogy kritizálja a magyar kormányt, sőt »súlyos figyelmeztetéseket fogalmazott« meg.  Az ügynek különösebb visszhangja persze nem volt, minek is; egy távozó nagykövetnél jelentéktelenebb figura kevés van a politikában.

Számukra ez a kéretlen kioktatás valamiféle érv vagy bizonyíték az Orbán-kabinet hibáira, mi inkább rosszalló értetlenséggel csóváljuk a fejünket. Kicsoda ez a Mr. Fox, hogy »figyelmeztet« egy szuverén országot? Persze, ismerjük őket: az egész gyarmatosító, a világon elsőként koncentrációs táborokat létrehozó, intézményes kábítószerkereskedőként Kínára gazdasági szabályokat kényszerítő, a világot birtokolni vágyó briteket. Sok bajt okoztak nekünk, elég ha csak az antant szerepére gondolunk az első világháborút lezáró békék, így Trianon kérdésében, vagy Jaltára, ahol a valós érdemein jóval felül méltatott Churchill – gonoszságból vagy ostobaságból, mindegy – tevékenyen részt vett Közép-Európa szovjetizálásában. Az angolok évszázadok óta játszottak a világgal, népek sorsával, határok húzogatásával; ha valakinek nincs joga erkölcsi alapon ítélkezni, más népeket kioktatni, azok éppen ők. Már csak azért sem, mert maguk tudatták mindenkivel: nekik nincsenek barátaik, csak érdekeik.”

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evass816
2025. június 16. 20:27
Á! "Egy kis, széteső ország" (© Schmidt Mária) leköszönő nagykövetétől mit lehet várni? Morzsolódnak, mint a szárazkenyér. A monarchiájuk már csak vicc, a királyuk is csak vicc maradt, miért lenne több a nagykövetük?
anna bolena
2025. június 16. 18:06
Minden felsorolt gazság igaz, még megemlíthető, h az örök sz@rkeverő ángliusok emelték állami szintre a kalózkodást. A települések sorát kifosztó, porig égető, lakóit lemészároló Drake nemzeti hős lett, a parlamentben pöffeszkedhetett és lovagi címet nyert I. Erzsébettől.
2025. június 16. 17:48 Szerkesztve
Vajon miért higgyünk a nagykövet semmilyen ellenőrizhető referenciával nem rendelkező állításának? Nem hiszünk! Ha valamely indok nem rendelkezik külső, objektív vonatkozási ponttal és csak önmagára támaszkodik, önkényes marad s így híján van az észszerű igazolásnak és az emberi értéknek is. A kéretlen tanács az agresszió egyik formája.
galancza-2
2025. június 16. 17:47
ungváry! Egész jót írtál. Ideje volt már ezeket a témákat felvetni.Sokkal korábban kellett volna. Jó lenne ha kapcsolataidat felhasználnád arra hogy ezek napi témák legyenek. Menj el gulyi marcsi műsorába, és hozd szóba ezeket a témákat! Nem őt és aberrált hívőit kell meggyőzni. Hanem azokat a tisztességes százezreket, akik bár nem balosok, de őt nézik, hallgatják.És ezek a tisztességes százezerek miért nézik gulyi marcsit és hasonlókat? Mert a Fidesz sajnos az elmúlt években elkúrta a kommunikációt! Nem kicsit! Nagyon! ungváry! Nem megsértődni kell, hanem belátni a hibáitokat és sürgősen kijavítani a 2026-os Fidesz győzelem érdekében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!